Dél-Anglia és Snowdonia

Seven Sisters

  Eastbournben a homokos tengerpart mentén kezdtem meg a túrámat. A turistaút fel-le-fel-le haladt végig követve a Seven Sisters hatalmas fehér sziklafalait. A hátizsákom a tervezetthez képest 2 kg-al nehezebb volt, mivel az út során többen is meghívtak ebédelni, vacsorázni, az én ételeimből alig fogyott valami. Ezzel a plusz súllyal vágtam neki a túrának. Igazi erdők nem voltak a környéken, csak szederbokrok, azokból viszont rengeteg. Mivel halomszámra zabáltam a lédús szederterméseket, nagyon lassan haladtam az aznapi túrám elején, amíg meg nem telt a gyomrom gyümölccsel. Szombat lévén a helyiek közül sokan kijöttek kirándulni, aznap rendeztek egy hatalmas nagy jótékonysági futó/túraversenyt is, amin több száz résztvevő indult el, emiatt nagyon sokan haladtunk egyazon irányba. Délben kisütött nap, ezzel együtt a hőmérséklet felment 20C fok fölé, az időjárás körülmények tökéletes fürdő idővé alakultak át, a túrám közepébe beillesztettem egy csobbanást is a tengerbe. A víz nem volt túl meleg, a helyi kisgyerekek ennek ellenére rezzenéstelen arccal rohantak be a vízbe. Nekem nem ment ez ilyen könnyedén, elszoktam a hűvös levegőtől és víztől, óvatosabb mozgással én is megmártóztam a vízben, miután az egész testemet ellepte a tenger, elmentem egyet úszni is. Megszárítkoztam, lesétáltam a 20km második felét is, utána Brighton felé vettem az irányt, de immáron stoppal.

Brighton

A helyiek és a turisták nem voltak túlzottan nyitottak felém, a legtöbben rosszalló vagy értetlenkedő nézéssel, és nemleges fejmozgatással fejezték ki a nemtetszésüket. A korábbi beszélgetéseim során megtudtam, hogy Dél-Angliában különösen nehéz a stoppolás, északi irányba haladva ez egyre könnyebb. Teljesen meg tudtam őket érteni: szombat délután kevés embernek van kedve és ereje idegenekkel ismerkedni, főleg, ha a közelmúltban sok migráns jelent meg az országukban. A járdán mellettem többen is elhaladtak, mindegyikükre rámosolyogtam és köszöntem, megpróbáltam beszélgetni velük. Az egyikük 5 perc múlva visszajött hozzám, a futóverseny egyik szervezője volt az, felajánlotta, hogy elvisznek Brightonba, mert pont mentek tovább a következő frissítőpontok egyikére. Bron elvitt egészen Brighton határáig, ahonnan a versenyük jelzését követve a város homokos strandjáig tudtam menni, onnan egy köpésre volt a városközpont. A verseny kijelölt útvonala mellé több ottlakó is kijött megköszönni a résztvevőknek a részvételt, amivel különböző szervezeteket támogattak. A túrázófelszerelésem miatt engem én is résztvevőnek néztem, eleinte próbáltam megmagyarázni, hogy nem, de aztán beletörődtem, és inkább csak elfogadtam a köszönetüket.Brighton a színeiről, az ott élő különleges embereiről, a művészetről híres. Nem töltöttem sok időt a városban, az ottani éttermek, kávézok és a street art-on keresztül ez nekem is hamar átjött. Az estére egy város széli kis erdőben húztam meg magamat a sátramban, másnap innen folytattam a stoppolást.

Folytatódik a stoppolás

Ezen napi célomnak Manchestert jelöltem ki, ahova végül nem jutottam el. Reggel egy Mianmarból származó orvosnő vett fel. Eleinte Magyarországról, Nagy-Brittaniáról, a növekvő gáz, kőolaj és élelmiszer árakról beszélgettünk, a Brexitről. Később, a közös utunk során sokat beszélt a hazájának a politikájáról, a jelenlegi polgárháború szerű állapotokról, amit az ottani milícia puccsa váltott ki, amihez képest a mi problémáink teljesen eltörpültek. Egy London közeli pihenőállomáson intettünk búcsút egymásnak.

Az itteni autópálya menti pihenők az általam megszokott európaiakhoz képest, sokkal nagyobbak voltak, általában a pálya mindkét irányába haladó kocsikat befogadta, a benzinkutak mellett éttermek, helyenként bevásárlóközpontok is voltak, amik megnehezítették a stoppolást. Következőnek egy lengyel anya-lánya páros vett fel, akik hasonlóan északi irányba tartottak, mint én. Még mielőtt lementek volna az autóútról kiszerettek volna rakni egy benzinkúton. Én kinéztem magamnak egy helyet ahonnan könnyen tovább mehettem volna, de az anyuka azt állította, hogy majd később is lesz egy pihenő, ahol ő általában megszokott állni. Ők voltak a helyiek, én az idegen, emiatt elhittem nekik azt, amit mondtak. Vészesen közeledtünk az a pont felé, ahol le akartak kanyarodni az autóútról, újabb megállónak, viszont semmi jelét nem láttuk. Az a benzinkút nem létezett. Emiatt Derby felé vettük az irányt, megbeszéltük, hogy majd kiraknak egy másik nagyobb út mellett, ami Manchester irányába vezet. Sűrű bocsánatkérések közepette végül kiraktak az egyik helyi benzinkútnál, ahonnan sajnos senki nem haladt abba az irányba, amire én szerettem volna. Stoppolni a kalandok és a költségcsökkentés miatt szoktam, a kisebb nehézségek nem szoktak problémát okozni, mindig örömmel tölt el, ezeknek a leküzdése, de van amikor egyszerűen nem éri meg ez a küzdelem. Hiszen azért utazok, hogy jól érezzem magamat, nem a teljesítményért. A közeli városba, Derbyig stoppoltam el, innét vonattal folytattam tovább az utamat. Az estét a városban nézésével töltöttem el, elsétáltam a közeli parkba, ahol a vacsorámat galambok és egyéb madarak társaságában fogyasztottam el. Este felszálltam a legkésőbbi vonatra, az éjszaka Crewe vasútállomásán aludtam, reggel a legkorábbi vonattal indultam tovább Conwy-ba.

Derby egyik parkja, tele madarakkal

Snowdonia

Mielőtt  elindultam volna a hegyekbe, az energiaraktáraim feltöltése céljából, megettem egy doboz karamellás fagylaltot a tengerpart mellett, Conwy várával a háttérben. Ezután egy rövidebb sétát tettem a várost körbe ölelő várfal mentén, innét szép kilátás nyílt Snowdonia Nemzeti Parkjára és a közeli kikötőre.

Conwy vára

Elindultam stoppal a hegyek irányába, egy már nyugdíjba vonult világjáró szakács, Paul, vett fel, aki fiatal korában 20 éven keresztül stoppolt a világ körül. Hamar megtaláltuk a közös hangot. A kutyája, Mitchie, eredetileg az anyós ülésen ült, amikor beszálltam az autóba, a gazdája megpróbálta a hátsó ülésre rakni (én ott nem fértem volna el, mert tele voltak pakolva az ülések), de a kutyus nagyon ellenkezett, nem akarta átadni az ülését. Végül az ölemben találta meg a számára legkényelmesebb helyet, ahonnan az 1 órás utunk során egy tapodtat sem mozdult. A combjaimon állva jobb rálátása nyílt a kinti tájra, élvezte a panorámát. Én sem panaszkodhattam, a kutya pehelykönnyű volt, szinte megsem éreztem, hogy rajtam van, közben viszont tudtam simogatni a bolyhos szőrét. Paul sokat mesélt Snowdoniáról, tanácsokat adott arra, mit érdemes megnézni, még a telefonszámát is megadta arra az esetre, ha bajba kerülnék. Paul éppen nyaralásából ment hazafele, a hegység túlsó oldaláról. Jól telt az utunk, hosszasan beszélgettünk. Úgy döntött, nemcsak addig visz el ameddig eredetileg ment volna, megkérdezte, hogy van e valamilyen célom, vagy kemping ahova szeretnék menni. Mivel ilyen nem volt, elvitt abba a kempingbe, ahonnan aznap eredetileg jött.

Utazás Mitchie-vel az ölemben

A Snowdonia-ban az összes terület magánkézben van, sátrazni csak a földtulajdonosok engedélyével lehet. Az ottani farmereknek, nagy bevételt jelentenek a turisták, emiatt a vadkempingezést betiltották, ehelyett kialakított táborokban lehet aludni. Az áruk 10 £ körül van (kb 5000 Ft), ebben az árban általában csak a mosdó volt benne, a zuhanyért minimális összeget kellett fizetni, elektromos áram csatlakozási lehetőség nem volt mindig elérhető.

Az első kemping drágább volt a szokásosnál, de cserébe a korlátlan meleg zuhany mellett, a telefonomat is tudtam töltetni, a kilátás is csodálatos volt, A kemping egy tó partján helyezkedett el, közvetlenül a környék legmagasabb hegye, a Snowdon lábánál. A sátor felverése után az első dolgom a tóban való megmártózás volt, kellemesen hűvös hőmérsékletével, pont ideális volt úszáshoz. Ezután átmelegítettem a testemet egy bögre forró teával és meleg zuhannyal, elindultam felfedezni a környéket. Körbesétáltam a tavat, túrautat nem mindenhol találtam, helyenként a bárányok által kitaposott ösvényt követtem. A délutánra az időjárás jelentés zivatart ígért villámlással (mint ahogy az összes többi napra), ezért hegyre már nem akartam menni, mivel mindegyikük kopár volt, egy vihar esetén a villámlás elől sehova se tudtam volna menekülni. Helyette a közeli erdőt néztem meg. Nagyon kevés erdős terület volt a környéken, de ezek mindegyikét kincsként őrizték. A sok eső miatt rengeteg páfrány, moha nőtt, igazi esőerdők voltak, érdekes kinézetű fákkal.

Kemping melleti tó

Tóparti lazítás, hátkiegyenesítés

Vacsorára magamnak a szokásos tésztát főztem, felturbózva vöröslencsével. Reggeliként zabkását fogyasztottam: otthon elkészítettem hozzá tejporral, zabpehellyel, magokkal, aszalt gyümölcsökkel egy mixet, ezt elég volt vízbe beáztatni, főzni se kellett. Napközben müzli/fehérjeszeleteket, kekszeket, magokat, füstölt kolbászt ettem, csupa olyan ételt, amit előrántva a táskámból, akár megállás nélkül is el tudtam fogyasztani.

Másnap reggel az összes cuccommal a hátamon kezdtem el a túrát Snowdon hegy tetejére. Ez egy rendkívül kedvelt túrázási célpont, ahol főszezonban tumultus szokott kialakulni a sok ember miatt, emiatt korán indultam. Annak ellenére, hogy már 10 órakor a csúcson voltam, nagyon sokan ott voltak már. A csúcsfotó készítéshez sorba kellett állni. Én ezeket a közkedvelt fényképezős helyeket messziről kerülni szoktam pl Trolltunga ikonikos helyén is elmulasztottam a fotózást, de most én is vágytam egy szép képre, beálltam a többiek mögé a sorba. A sorban egymást mögött lévő emberek egymást fotózták, közösségi élménynek se volt rossz ez. A kilátás szemkápráztató volt minden irányba, indulás előtt még aggódtam, hogy semmit se fogok látni a hegytetőn, mivel minden felhőbe volt burkolódzva, de 10 órakor pont kitisztult az ég. A hegy másik oldalán indultam el lefelé, nagyon sokan jöttek velem szembe felfelé, ekkor jöttem rá, hogy a nagy tömeget sikerült elkerülnöm.

Vasúti sín a Snowdonon

Snowdon csúcsa

Csúcsfotóm

Evés közben 2 madár is meglátogatott, mindketten az ételemre pályáztak, de végül egymással vesztek össze

Még az előző napok folyamán kis piros viszkető foltok jelentek meg a derekamon, amik elkezdték beborítani az egész felső testemet, ez a viszketés a nap folyamán egyre elviselhetetlenebb lett. Leérve a hegyről, egyből egy közeli település felé vettem az irányt, ahol a gyógyszertárban antihisztamint vettem magamnak, ez szerencsére fél nap alatt megszűntette a problémámat. Majd elindultam felfedezni a Llanberis közeli tavakat, várat.

Llanberis bányatava

A Snowdoniaban töltött időm alatt mindegyik nap esett az eső, gyakori volt, hogy a felhők körbeölelték a hegyeket, a láthatóság lecsökkent 1-2 méterre, ami miatt nem volt sok értelme a magasabb hegyeken túrázni, úgyse lehetett semmit se látni. Helyette inkább alacsonyabban fekvő túracélpontokat választottam.

A következő napon egy Capel Curig melletti kevésbé ismert hegycsúcsot választottam, a nagy tömeg után jó érzés volt egyedül a természetben lenni. Az ebédem elfogyasztása közben az úton hirtelen feltűnt pár lovacska. Meglepődve tapasztaltam, hogy a lovakkal nem tartott egyetlenegy ember se, valószínűleg egy legeltető terület volt ez is. A probléma ott kezdődött, hogy a főnöküknek kinéző fehér színű ló, mindenképpen megszerette volna kóstolni először az esőhuzatomat, majd a táskámat is. Elkaptam gyorsan előle az összes felszerelésemet, ami után elkezdett követni. Szerencsére nem talált annyira érdekesnek, pár száz méter után megunt, visszafordult.

Pacik a láthatáron

Nyam-nyam, jaj de finom ez a táska

A nap másik felében a völgyben maradtam, az egyik patak mentén sétáltam végig, megnéztem az egyik közeli vízesést. Ezen a részen ismét sűrű erdőket találtam, amiket nagyrészt moha borított, az aljnövényzet kiemelkedő szereplői különböző páfrányok voltak.

A következő 3 nap a Gwern Gof Isaf kempingben aludtam, ami az egyik kedvenc helyemmé vált. Amellett, hogy jó árban volt, ingyen lehetett áramot használni, forraló és pirító is volt a konyhájában, ráadásul a kilátás is tökéletes volt. Az egyik irányban Tryfan jellegzetes formájú csúcsa volt látható, a többi oldalról is hegyek ölelték körül. Az eső sajnos egyik nap sem akart alábbhagyni, a felhők is megragadtak 600-700m környéki magasságban. Emiatt végül csak a Glyder Fawr nevű hegy tetejéig mentem fel, de onnan sem láthattam sokat a felhők miatt. Ekkor meg is érkezett a vihar, a villámok elől menekülve azonnal levonultam a csúscsról. Sajnos a hegyekben töltött 1 hetemben mindegyik nap esett az eső, ami önmagában nem jelentett volna problémát, de mellette nagy volt az esélye a villámlásnak is, a felhők és a köd miatt pedig nagyon lecsökkent a látótávolság a magasabb területeken. Mivel a hegyek nagy része sziklás felületű volt, ha nem lett volna rendes túrabakancsom, könnyen megcsúszhattam volna. Inkább a közeli tavakat jártam körbe. Az itteni vizek hőmérséklete az elmúlt napok esőzése miatt 10°C körül volt, ennek ellenére láttam egy nőt, aki simán úszkált több mint 15 percet a vízben. Sajnos én elszoktam a hidegtől, és a hideg vízben való fürdéstől, csak a kezemet lógattam bele a vízbe, az is bőven elég volt.

Cmw Idwal

Tryfan

Glyder Fawr

Snowdonia tengerpart

Az ételraktárom feltöltése céljából Porthmadogba stoppoltam. A gyengülő forint ellenére, a városban található Tescoban viszonylag olcsón be tudtam vásárolni. A sajtok, a jégsaláta, a hummusz és a toastkenyér olcsóbbak voltak, mint nálunk, ezért főleg ezeket vettem. A polcok egészségtelen nassolnivalókban dőzsöltek, amik az egészségesebb, kevésbé feldolgozott élelmiszerekhez képest skkal kevesebbe kerültek, nem csoda, hogy az Egyesült Királyság az elhízottak aránya alapján a világranglista elején szerepel. (Bár mi magyarok se vagyunk jobbak) Ezután elindultam a tengerpart irányába, ebédre fish & chips-et vettem magamnak, hozzá babpürét és curry szószt fogyasztottam, akárcsak a helyiek. Megnéztem a kikötőt, majd a part mentén végigfutó túristaúton folytattam a sétámat.

Több kilométer hosszú homokos tengerpart

Este, a kempingben való sátorfelállításom után, lementem a tengerpartra megnézni a naplementét. Az erős szél miatt kabátban sétálgattam a parton, még így is dideregtem egy kicsit ha nem mozogtam, a helyi gyerekek viszont vígan játszottak az úgy szintén hideg vízben. A vacsorára sajtos szendvicset akartam magamnak készíteni, kipakoltam a sziklákra a hozzávalókat, abban a pillanatban egy barna állatka dugta ki a fejét a sziklák közül. Megpróbáltam elhessegetni, de a próbálkozásom kudarcba fulladt. Az állat körülöttem futkorászott, mindig más irányból célozta meg a sajtos szendvicsemet. Végül feladtam, felálltam, és inkább máshol folytattam az evést.

Cader Idris

Az utolsó napomon a Snowdonia Nemzeti Parkban a délen található Cader Idris nevű hegyre mentem túrázni. Dolgellau-ból indultam, onnét szép lassan vezetett felfelé az út. A lankás emelkedő miatt az első szakasz fizikailag egyáltalan nem volt fárasztó, amíg el nem értem a hegy szélét. Itt 1 km alatt 320 m szintet kellett leküzdenem. A csúcs elérése után viszont ismét könnyű dolgom volt, a hegygerincen mentem végig, ahonnét gyönyörű látványt nyújtottak a közeli hegyek, tavak és a tenger. Ezután a hegy másik oldalán ereszkedtem le.

Az utolsó estémet a kiejthetetlen nevű, Cwmrhwyddfor kempingben töltöttem. A walesi nevekkel sokszor bajban voltam, fogalmam sem volt, hogy kéne kimondani őket, megjegyezni még annyira se tudtam. A helyiekkel való beszélgetés során, nehéz volt elmagyaráznom, hogy hova szeretnék menni, vagy eddig milyen hegyeket másztam meg.