2021 augusztusában a Richterben töltött 1 hónapos szakmai gyakorlatom után, még a hollandia utam előtt maradt 1,5 hetem, amit szerettem volna aktív pihenéssel tölteni. Magas hegyekről és gleccserekről ábrándoztam , az idő hiánya miatt egy közeli célpontot próbáltam találni. Megnyitottam a google térképét, amin megkerestem a Sopronhoz legközelebbi gleccsereket: végül a Grossvenediger és a Grossglockner környékére esett a választásom, mivel arrafelé nyári időszakban még nem jártam. Ezt a kettő nagy hegycsoportot terveztem körbetúrázni. Alapul a Venediger Höhenweg-et és a Grossglockner Ultra Trail-t vettem. A 6 napos túrám így végül 160km hosszú lett 11000 m szinttel.
Stoppolás Prägraten am Grossvenediger-be
A túrám kiindulási pontjának egy Grossvenediger melleti völgyet választottam, ami kocsival 500 kilométernyi távolságra volt tőlem. Sopron-Villach-Lienz utat sokszor megtettem már autóstoppal az olasz útjaim előtt, minden egyes alkalomnak meg volta sajátos története, most se bizonyult unalmasnak az utazás. Az elején úgy tűnt senki sem akar aznap nagy távolságokat megtenni, ezért többször is autót kellett váltanom, de szerencsére hamar felvettek mindegyik alkalommal. Mielőtt beszáltam volna az autókba, a biztonség kedvéért mindig megkérdeztem, hogy szeretnék e a bent ülők, hogy felvegyem a maszkomat. Kivétel nélkül mindenki nemmel válaszolt erre a kérdésre. De az egyik nyugdíjas úriemberből ez a kérdés erősebb érzelmeket is kiváltott, és egy kész összeesküvés-elmélet cunamit indított el benne. Az elején még érdekesnek találtam ezeket a gondolatokat, mivel korábban még nem találkoztam velük, pár esetben még hihetőek és logikusak voltak a történetek. Ahogy haladt előre a beszélgetés, egyre több inkozisztenciára lettem figyelmes, mivel a “mesterségesen állították elő a vírust” és a “valójában nem is létezik a COVID-19” gondolatokat nem tudtam összeegyeztetni. Külön külön teljesen rendben lettek volna ezek az elméletek, teljesen megértettem volna, hogy ő miért gondolja ezeket. A beszélgetés legkínosabb pontja viszont csak ezután következett. Miután elmondta, hogy a nagy gyógyszercégek valójában csak mérgeznek minket (ennek is van valóság alapja, de nem akartam túlságosan mélyen belemenni a beszélgetésbe), megkérdezte, hogy én mivel is foglalkozok. Kicsit félve mertem csak elmondani, hogy gyógyszerésznek tanulok. Meglepődve tapasztaltam, hogy őt ez egyáltalán nem zavarja, ezután nem sokkal ő megérkeztünk Münchendorfba, ahol elváltak útjaink. Innen kisétáltam az A2-es autópálya legközelebbi pihenőállomásáig, úgy éreztem innen már egyszerű lesz eljutnom a célomig. Nem is tévedtem olyan nagyot. Egy Wiener Neustadt közeli Raststation-on találkoztam egy anyukával, aki 2 kisgyerekével szeretett volna elmenni a WC-re. Segítettem neki megtartani az ajtót, és miután kijöttek beszélgetesbé elegyedtünk. Kiderült, hogy ők majdnem Lienzig mennek, csak közben megállnak Graz mellett egy állatkertben, ezért úgy döntöttem velük tartok. A herberstein-i állatkertbe én nem mentem be velük, helyette megebédeltem, közben kívülről néztem az oroszlánokat, rénszarvasokat , meg a kerítés alatt lyukakat ásó, néha kikukucskáló prérikutyákat.
Ezután még stoppolnom kellett egy kicsit, de pont naplement előtt sikerült elérnem Prägratenbe, ahonnan már gyalog folytattam tovább az utamat. A völgyben a folyó mellett az erdőben egy könnyen járható túraútvonal ment, annak ellenére, hogy már elkezdett sötétedni, biztonságon tudtam egy fejlámpa segítségével követni az utat. A folyó békés folyását időnként pár vízesés szakította meg.
Sátrazáshoz tökéletesnek tűnt a hely. Már azon gondolkoztam, hogy az erdőben pontosan hova rakjam le a sátramat, úgy, hogy ne vegyenek észre, de akkor megláttam ezt a táblát:
Hallottam már róla, hogy élnek Ausztriában farkasok, de arról, hogy veszélyt jelentenének a túrázókra, még nem. De félhomályban egy ilyen tábla, főleg, ha egyedül sétál az ember, felpörgeti a szívet. Felgyorsítottam a lépteimet, elsétáltam a völgy utolsó településéig, és itt az egyik túrázóknak kijelölt parkoló mellett állítottam fel a ponyvámat. Megnyugtató érzés volt tudni, hogy mellettem, még ha lakókocsiban is, de vannak emberek.
Túra kezdete
A reggeli zabkásám elfogyasztása után, elindultam a hegyek felé, de rögtön egy 6 kilométeres kitérővel kezdtem a túrát. A táblák jelzése alapján volt a közelben Umbalfälle nevű vízesés, ha már itt voltam, nem akartam kihagyni. A patak folyamán több helyen is voltak vízesések,de a legszebb része a pataknak a felsőbb részén volt, ahol a vízesés vízcseppjei és a reggeli napsugár kombinációja egy lépcsőzetes vízesést hozott létre. Ha valaki arrafelé járna, mindenképpen ajánlom neki ezt a könnyen megközelíthető helyet.Mivel még nagyon korán volt, ezért itt más túrázóval nem találkoztam, csak kettő helyi vízvezeték szerelővel, akik kíváncsiak voltak arra, hogy a nagy hátizsákommal merrefelé tartok. Mivel ők maguk is sokat szoktak túrázni, meséltek nekem az itteni hegyekről.
Umbalfälle
Innen visszasétáltam Strödenbe, majd elindultam felfelé, ahol egyből egy 1390m szintemelkedés várt leküzdésre. Minnél feljebb jutottam, annál lélegzetellálítóbb volt a táj, emiatt lelkiismeret furdalás nélkül tartottam 200 méterenként pihenőket. (Ez van ha az ember, nem készül fel fizikailag egy túrára 🙂 ). A fák helyét fokozatosan elkezdték felváltani hegyi legelők, majd vadvirágmezők. Lassan megpillantottam ez első gleccsert is. Szerencsémre gyönyörű idő volt, annak ellenére, hogy egész napra esőt mondott az időjárás jelentés, alig volt pár felhő az égen. A hegy tetején pont tökélete volt a hőmérséklet, a maga 10-15°C-jával.
Feljebb érve a növényzet is elkezdett teljesen eltűnni, helyette csak sziklák, kövek és jég maradt.
Türmljoch
Az első hágómra felérve, úgy éreztem szükségem van egy kis pihenésre, ezért elővettem a sportkamerámat, beállítottam az állványommal, szórakozásból elkezdtem magamat videózni, és hülyéskedni, táncolni a kamera előtt. Ilyet általában nem szoktam csinálni, mert nem szeretem ha hülyének/őrültnek néznek az emberek. De ezen a napon kevesen voltak a hegyen, úgy voltam vele az a pár ember nem számít. Magamról amúgy is nehéz képet készíteni, ezért csak ritkábban szoktam (illetve nagyon koszos, izzadt szoktam lenni, a zsíros hajamat meg nem szívesen mutogatom másoknak 😀 ). Elhatároztam, hogy ezen az utamon másképp lesz, ezért most a szokásosnál több fotót láthattok rólam.
A nagy kaptató után várt még rám aznap 15km túrázás, de ez már sokkal egyszerűbb volt fizikailag a maga 845m szintkülönbségével. Egy mélyebb völgyön kellett a továbbiakban keresztül vágnom.
Egy meredek lefele, majd felfele után felértem a következő hegy tetejére is. Itt az út mentén végig tehenek feküdtek, akiket óvatosan próbáltam elkerülni, remélve, hogy nyugodt jószágok, és nem akarnak a patájukkal megrúgni amikor mögöttük megyek. (Sajnos kikerülni nem lehetett őket teljesen)
Tehenek napoznak az út mentén
A csúcsra felérve, visszapillantva abba az irányba, ahonnan jöttem, új hegyeket véltem felfedezni. Elsétálva alattuk a völgyben nem vettem észre, hogy azon hegyek tetején is van gleccser illetve hó.
Osprey hátizsákom, a felülre csatolható része nélkül 50l (kellett a hely az 1 heti ételnek)
Az első nap kivételesen egy Hüttében aludtam. Az előzetes tervezés alapján az első napi célom közelében nem lett volna vadkempingezésre akalmas hely, mivel a hegy egész oldala lejtett, a nagy völgybe nem szerettem volna lemenni, mert az a következő nap esetén +1000m szintet jelentett volna. Napnyugta közelében értem el a Bonn-Matreier Hüttébe, ami 2750m tengerszint feletti magasságban helyezkedik el. A kilátás, gondolom mondanom se kell, innen is gyönyörű volt. A szállásért 20 eurót fizettem, amiért egy több ágyas szobában lettem volna, de mivel kevesen voltak a Hüttében, ezért egy külön kis kabin jutott nekem 3 matraccal együtt.
Másnapra egész nap felhős időt jósoltak, kevés esővel. Reggel átláthatatlan fehér köd lepte el az egész hegyet, helytől függően kb 5-50 méter volt a látótávolság. Nem akartam várni a reggeli indulással, mivel nem tudtam, hogy mikor fog felszállni a köd, azt viszont, hogy a délutáni zivatar a hegy tetején érjen, mindenképpen el akartam kerülni.A telefonomon a GPS-t beélesítettem a biztonság kedvéért, és elindultam a nagy fehérségbe. Az útat nem lehetett látni, mivel az végig köveken keresztül haladt, fehér-piros jelzést próbáltam követni. segítségül a térképet használtam.
A probléma a hegy másik oldalán kezdődött, ahol egy nagyon meredek részen kellett lefelé menni, kis kavicsos, köves úton, sáros talajon. Nagyon csúszott az út, és az időnként felülről, vagy a lábam alól meginduló kövek is problémát okoztak. Megnyugtató érzés volt leérni a völgybe, ahol az erős szél elfújta a felhőket, a láthatóság nagyban megnövekedett. Innét egy részben egyenes, kicsit felefele lejtőn mentem órákon keresztül, amíg el nem értem a következő hágót.
Kíváncsi barik
Az út közepén kikerülhetetlen minivízesés: muszáj volt elsétálnom alatta, a fejemre kaptam egy hideg zuhanyt
A szél sebessége ezen a részen megduplázódott, ami plusz nehézséget okozott. Az egyhelyben állás is kihívást jelentett. Az ebédemet a hágón, egy hatalmas szikla védelmében fogyasztottam el, szemben első osztályú kilátással.
Kilátás az ebédemhez, szemben a Grossvenedigerrel
Itt találkoztam egy futópárossal, aznap ők voltak az első emberek akiket láttam. Az úton újra megindulva egy havas részen vágtam át, ahol a hó sajnos eltakarta a jelzést, ezért a lábnyomokat követtem a havon csúszkálva. Sajnos ezek a gleccserhez vezettek, olyan úton amerre én biztonságosan nem tudtam volna elmenni. Elkezdtem egy olyan útvonalat keresni, amin biztonságosan le tudok menni. Ekkor vettem észre, hogy a túristaútvonal teljesen másik irányba halad. A havon felfelé nehezen tudtam haladni, helyette a sziklák között sétálva jutottam vissza az útra. Az út a gleccser felette részen haladt végig.
Újra a jó úton haladok 🙂
Szerencsém volt,a dörgés, villámlás pont akkor érkezett meg amikor leértem a hegyről.
Paci
Ezután még haladtam kb 8km-t, de egyszerű terepen, ezzel véget is ért a 2. napom. Másnap a Grossglockner felé indultam el. A két hegy közötti szakasz technikailag egyszerű volt, de kicsit unalmas, cserébe a völgyben haladva tele tudtam magamat enni málnával. A 3. napomra végig napsütést jelzett az időjárásjelentés, ekkor még azt hittem szép napom lesz. Ismét egy +1000m emelkedővel kezdődött a reggelem. 2700méterre felérve ismét sziklák, hó és hatalmas szembeszél fogadott.
Nussingkogel
Sudetendeutsche Hütte
Amikor elkap a zivatar a hegyen
A hegy másik oldalán megjelentek az első zivatarfelhők. Esni még nem kezdett el, de már így is nagyon baljósan nézett ki. Itt meghoztam az egész utam, valószínűleg életem egyik legrosszabb túrázós döntését. Úgy döntöttem fent maradok a hegyen. Elszoktam a rossz időtől, azt elmúlt 2 évben mindig szerencsém volt az időjárással, és ez eltompította a veszélyérző és döntéshozó képességemet.
Grossglockner nyugati oldala
Egy órával később elkezdett dörgeni, villámlani és ömleni a víz az égből. Ha valaki túrázott már hegyen, akkor tudja, hogy egy ilyen helyzett életveszélyes is lehet. A villámlás miatt minél hamarabb lejjebb kell húzodni, mert különben belecsaphat a villám az emberbe. Vigyázzni kell a kövekkel, és bármi mással ami vonzza az elektromosságot. A hegyről sajnos nem tudtam teljesen lemenni, mivel a völgytől egy nagyobb szakadék választott el. Amennyire csak tudtam lejjebb futottam, kifigyeltem, hogy merre mennek a hegyen élő bárányok, őket követve megpróbáltam elbújni. Leguggoltam a földre, a hátizsákomat a fejem fölé próbáltam emelni, hogy legalább a szőlőszem nagyságú jégtől megvédjen. Közben az eső még jobban rázendített. Az esőkabátom és nadrágom bár rajtam volt,de 10perc alatt elkezdtek átázni. Ezért elővettem a sátoralátétemet a táskámból, magamra tekertem, ezzel is védekeztem az eső ellen. A lábaim viszont elkezdtek zsibbadni a guggolástól, és a hátizsákom plusz súlyától.Letettem a táskámat a földre. Ekkor jött a következő probléma. Abban a pár percben a hegyről nagy mennyiségű víz is elkezdett lefolyni, ami eláztatta a táskámat. Önmagában ez nem lett volna gáz, de mivel aznap kivételesen nem raktam bele plusz esővédő huzatba a hálózsákomat (mivel hittem az időjárásjelentésnek), az is elázott kicsit. Annak ellenére, hogy a kabátom védelmet adott a víztől, a fagyos eső elkezdte lehűteni a testemet. Ezért muszáj volt újra elkezdenem mozogni. Felpattantam, és futottam pár száz métert a hátizsákommal a következő biztonságosnak tűnő helyen, majd itt is leguggoltam. Ezt megismételtem egymás után többször is. Közben találtam egy utat,a mi levezettet volna a hegyről, de sajnos az esőtől járhatatlanná vált, az út átalakult egy patakká. Emiatt folytattam az utamat. Szerencsére közben elállt a zivatar a villámlással együtt. Aznap még le kellett küzdenem egy akadályt. Át kellett kellnem egy patakon, ami normál esetben nem okozott volna problémát, de az esőtől megduzzadt, a folyása felgyorsult. A patak mentén elindultam felfelé, egy olyan helyet kerseve ahol biztonságosan át tudok kellni. Ez sok időt vett igénybe, közben elkezdett besötétedni.
Innen felülről nézve kicsinek tűnik ez a patak, de a sodrása és a mélysége miatt 1 órát szenvedtem mire átkeltem rajta
Térképen megnéztem, hogy hol van a legközelebbi Hütte. Sajnos már esteledett, még meg kellett másznom egy hegyet, annak a másik oldalán 4km-re lett volna a következő menedék. Úgy éreztem a hipotermiától még távol állok, a lefele menést sötétben ismeretlen terepen nem akartam megkockáztatni, ezért végül a hegyen éjszakáztam. Közben újra elkezdett esni, de én már a menedékemnek kerestem egy megfelelő helyet. A szélben kihívást jelentett a ponyvám felállítása egy teljesen köves terepen, de nagy nehezen sikerült véghez vinnem ezt a feladatot. Elővettem a bivakzsákomat, a matracomat és a hálózsákomat belehelyeztem, a hálózsák vizes részét pedig mentőfóliába tekertem. Alig vártam, hogy befeküdjek a saját kis menedékembe. Utána főztem magamnak egy forró levest, amit lassan szürtyölgettem, közben időnként a meleg fazekat a hasamhoz öleltem, hogy még jobban átmelegítsen. Szerencsére volt még sok gázom a palackban, ezért addig főztem magamnak a teákat, amíg teljesen fel nem melegedtem. Miután megbizonyosodtam arról, hogy a ponyva stabilan áll, lefeküdtem aludni. Reggelig fel se keltem. (Ami azt jelenti nem fáztam este).
És lőn világosság
Másnap nagy erőt kellett vennem magamon ahhoz, hogy kikeljek a meleg hálózsákomból, mert kívül még mindig hideg volt, havas eső esett, és hozzá még a szél is fújt. Gyorsan összedobtam a felszerelésemet, elindultam a menedékház felé. Nem sokkal később a távolban megláttam az első napsugarakat, hatalmas nagy boldogság töltött el. Kiérve a napos részre megfőztem a zabkásámat, és elfogyasztottam a reggelimet.
Keskeny átjáró a két völgy között
Az előző napi havazás porcukorszerűen hintette be a hegycsúcsokat
Ezen a részen már nagyon sok túrázóval találkoztam. Ami nem csoda, mivel ez egy könnyen elérhető hely, a közelben egy nagyon kedvelt turistalátványosággal, a mooserbodeni víztározó.
Mooserboden
Ezen a részen már nagyon meleg volt, ezért leültem a tó mellé, kiteregedtem az összes vizes holmimat száradni. Közben megebédeltem, csodáltam a tájat, és számoltam mennyi magyar van a közelben.
Innét ismét egy hosszú lejtő szakasz következett. Izomlázam még nem volt, de a térdemet éreztem, hogy már fáj. Sajnos korábbi térdsérülésem nem tudott teljesen helyrejönni, és ezen a térdrögzítő se segített. Az út végén, amikor már nem volt semmi érdekes látványosság, kiálltam stoppolni, elmentem egészen Kaprunig, ahol bevásároltam, amjd elindultam esti alvóhelyet keresni magamnak. Miután felállítottam a ponyvám, rövidesen megérkezett a jégeső. De most diónagyságú jégdarabokkal. Kicsit féltem, hogy át fog szakadni a ponyvám, de szerencsére sérülés nélkül megúszta. A biztonság kedvéért most is leguggoltam, a fejem fölé raktam hátizsákom., de oldalról bepattogva, így is sikerült pár jégdarabnak eltalálnia. A ponyvámról leguruló jégdarabok 2 nagy kupacot alkottak, aminek egy része még másnap reggelre is megmaradt.
Amikor én számítok tapasztalt túrázónak
Az ötödik napomon Bruck an der Grossglocknerstrasse-ből kezdtem el stoppolni, így elmentem egészen Ferleiten-ig, ahol folytattam a túrámat. Egy széles dózerúton indultam el, amin nagyon gyorsan lehetett haladni.
Útközben találkoztam egy 3 főből álló kezdő túrázó csoporttal. Mivel gyorsabb voltam náluk utolértem, és megelőztem őket. De én útközben megálltam málnát és áfonyát csemegézni. Emiatt ismét találkoztunk. Egy váratlan kérdést szegeztek felém: “Nem mérgezőek azok a gyümölcsök?”. Kicsit lefagytam. Furcsának tűnt számomra, hogy valaki ne ismerje a málnát, meg az áfonyát. Később kiderült az egyikük marokkói, másikuk indiai volt, a harmadik személy pedig francia. Az Alpok-Adriai túraút egy részén szerettek volna végigmenni, ami a Grossglockner egik gleccserétől indult, de nem tudtak feljutni a gleccserhez, ezért úgy döntöttek inkább felsétálnak. Ehhez 2 dolgot fontos tudni: az Alpok-Adriai egy viszonylag egyszerű, kezdők számára is könnyen teljesíthető útvonal, az a rész amin éppen sétáltunk, ennek a szöges ellentéte volt. Kevésbé voltak felkészültek ( az egyikük farmerben túrázott, ami az egyik legrosszabb anyagú ruha, amit csak választhatott.) Gondoltam kisegítem őket, és felkísérem őket a hegy tetejére, a hegy másik oldalán már egyszerűbb lemenetel. Sajnos fizikailag is kevéssé voltak felkészülve, ezért az az 1500 m szint amit aznap meg kellett tenniük komoly kihívást jelentett számukra.
Félúton a felfelé való menetben
Emiatt kb fele olyan gyorsan haladtunk, mint én magamtól mentem volna. Az igazi probléma a felsőbb részen kezdődött ahol keresztezni kellett egy patakot, majd egy hófödte részen végighaladni. Az út meredek részét egy korábbi kőlavina teljesen megsemmisítette, ezért lényegében köveken kellett felfelé sétálni (inkább mászásnak nevezném), majd oldalazni. De mivel a kövek kigurultak a lábunk alól, nem volt mindegy hova lépünk. Itt már látszódott, hogy fáradtak. A marokkói fiú leült, mert elkezdett görcsölni a lába, és elővette a kulacsát, mert szeretett volna inni is egy kis vizet, közben sajnos a hátizsákja legurult a hegyoldalban. Leraktam a saját táskámat egy biztonságos helyre, majd gyorsan lementem az ő táskájáért, amivel felfutottam hozzá, majd megpróbáltam irányítani egy könnyebben járható út fele. Így valahogy sikerült majdnem teljesen felérnünk. A nehezebb részén már túl voltunk a túrának, ezért úgy döntöttem, elbúcsuzok itt tőlük, mivel ekkor már 3 óra lemaradásra voltam az eredeti tervemtől. Emiatt a hegy másik oldalán a könnyen járható lefelében, sétálás helyett inkább futottam. Így még sikerült aznap elérnem a Grossglockner egyik gleccseréhez. Miután kigyönyörködtem magamat, a völgy felé vettem az irányt, hogy megfelelő helyet találjak magamnak az alváshoz.
Elméletileg ott szemben kéne, hogy felfele menjen az út
A túloldal
Margaritzenstausee
Pasterzegletscher: Alpok-Adria túraút kezdőpontja. Bár futva, de sikerült még világosban elérnem a gleccsert
Kellemes zárónap
Az utolsó 6. napomon a Grossglockner lába alatt közvetlen vitt az utam. Itt már nem jött közbe semmilyen extrém eset amivel meg kellett volna küzdenem. Az egyedüli problémám a fájó térden volt. A lefele menetelek nagyon megerőltették, ezen a napon több mint 2000m szintvesztés komoly megterhelést jelentett neki. A hegynek ezen a részén rengeteg mormotával találkoztam, érdekes volt megfigyelni őket a saját élőhelyükön. A hangos füttyük viszont többször is megijesztett, mert teljesen váratlanul ért. Volt amikor előb halottam a füttyöt, mint hogy láttam volna őket. Útközben nagyon sok hegymászóval találkoztam, akik a Grossglockner csúcsa felé tartottak.
Stüdlhütte
Sikerült leérnem a hegyről még délután, szerettem volna még aznap Lienzig elstoppolni. Egy postás, és egy holland házaspár segítségével ez 1 órán belül sikerült is. A hollandoktól kaptam 1 liter Almdudlert is. Az ausztriai több hetes utazásuk során ráfüggtek az Almdudlerre, és rengeteget vásároltak belőle, az összes hűtőtáskájukat csak azzal pakolták tele. Lienzben vettem magamnak egy kis nasit a stoppoláshoz, majd kiálltam az út szélére. Szerencsémre az első kocsi ami megállt a Dolomitokból Szlovákiaa felé tartott,ami számomra pont tökéletes irány volt. Az autóval voltak kisebb problémák, például az egyik ajtót nem lehetet normálisan becsukni és volt a tetőn egy lyuk is, de biztosítottak afelől, hogy ez egy jó autó, és nem kell aggódnom. Biztonságban sikerült eljutnom Bécs környékéig. Az éjszakámat a közeli mezőn töltöttem, másnap kora reggel indultam újra útnak, és kora délutánra már haza is értem.
Kergezerge 
Hozzászólás