Ismét véget ért egy szemeszterem és vizsgaidőszakom, a következő félév előtti 2 szabad hetemet úgy döntöttem utazással töltöm. Jó volt elszakadni végre a városi, Budapesti élettől, és a másfél hónapos térdficamom miatti kötelező pihenés, ágyban töltött napjaim után, nem is vágytam másra, minthogy végre kimozdulhassak, és a természetben lehessek. Emiatt a Kanári-szigetek legnagyobbikán, Tenerifén elidőzött napjaimban próbáltam a városokat, településeket minél messzebbről elkerülni, helyette a tengerpartot és a hegyeket felfedezni.
A repülöm január 18-án délelőtt szállt le Tenerife déli részén, ahol a buszozásra használt kártya és élelmiszerek, főleg víz megvásárlása után elindultam egy hosszú 85 kilométeres túrára (ebből végül 100km lett) ami végigvezetett a sziget déli tengerpartjáról a Teide hegyvonulatán keresztül, hosszában a szigeten Los Cristianos és La Lagúna között. A túra során lehetőségem nyílt megfigyelni a sziget változatos vegetációját. Eleinte kopár,sötét barna , a termesztett haszonnövényeket (banán, mangó, avokádó) leszámítva növényektől mentes déli partot , követte a sivatagos, pozsgás növényekkel és virágokkal teli kaktuszföldek. A hegyen felfelé haladva 500 méter környékén hatalmas fenyvesek vették át a láthatárt, amik a sziget ökoszisztémájában nagyon fontos szereppel bírnak. A babérlevelű fákkal együtt ők azok akik levegő páratartalmából és a passzát szélből felvéve a vizet, a talajvízről gondoskodnak. Sajnos a spanyol hódítás során a fák nagy részét a sík területeken kivágták, csak a meredek/magas területeken hagyták érintetlenül, ezáltal a talajvíz lecsökkent, a föld eróziója megnőtt, aminek hatása még most is érződik Tenerifén.
A fenyvesek a fenti, hegyi részeken nagy területeket foglal el, de 2000 méter ezek is fokozatos elkezdenek eltűnni. Ezeken a részeken a lenti kaktuszok, virágok után ismét sivatag , vulkáni hamu váltja fel a fákat. Főleg a Teide csúcsához közeledve láthatóvá válik a sziget valódi formája. Bár ennek a szigetnek nem olyan nagy a vulkáni aktivitása mint Izlandé, de kráterek , megszilárdult lávamezők itt is megtalálhatóak. A Teide utoljára a 20.század elején tört ki utoljára, maga után pusztítást és érdekes formájú és színű kőzeteket, hamut, lávát maga után hagyva, amit ma a Teide Nemzeti Parkjában lehet megcsodálni. Ezeken a részeken sokan tesznek 1-1 napos túrákat, így itt végre emberekkel is találkozhattam, feltölthettem a látogató központban a vészesen fogyó vízkészletemet.(Hosszú távú gyaloglást kevesen terveznek)
Teide naplementében
A szigeten egyébként nappal 20, éjjel 14 fokos hőmérséklet a magas részeken nagymértékben lecsökken, helyenként még hóval is lehet találkozni. A második napom legvégén , az idővel megcsúszva sétáltam a hegy tetején lévő sivatagban. Ahogy ment le a nap, a levegő is fokozatosan hűlt le, de fagypont körüli hőmérséklet és csípős, hideg szél , amitől a nyílt részeken sajnos semmi nem védett, kicsit sem zavart. Teljesen ámulatba ejtett a lemenő nap vörös fénysugarával beterített táj, amit a teljesen tiszta ég fénylő csillagainak látványa váltott fel. A rendkívül kicsi fényszennyezés miatt a Kanári szigetek mindegyike alkalmas csillagmegfigyelésre, ha jókor érkezik az ember még a Tejutat is látni lehet, ugyanúgy, mint a közeli Afrika sivatagjaiban.
Ez a szakasz volt a túrám legmagasabb része kb 2700 méteren, ezután egy hosszú másfélnapos rész következett, ahol szinte csak lefele kellett haladnom, ami az ízületeimnek és szalagjaimnak rendkívül megterhelő volt. Sajnos az edzettlenségem miatt mind a bal térdszalagjaim és jobb Achilles ínam begyulladtak, egyedül a sérült jobb térdemnek nem lett semmi baja, amin a ficamom miatt egy térdrögzítőt hordtam. Emiatt a következő napokban le kellett csökkentenem a tervezett túra adagomat 20-25 kilométerre. A gyógyszertárban tett látogatásom után, gyulladáscsökkentővel bekentem a lábaimat, befásliztam őket és folytattam utamat.
A sziget északi felén a fenyvesek lecserélődtek „esőerdőkre”. Rendkívül sűrű babérlombos fák, eukaliptuszosok és páfrányokból, színes virágokból álló dzsungel vette át a láthatárt. Ezeken a részeken a felhők és eső mennyisége is megnőtt. Volt, hogy egy fél napot a felhőkben sétáltam, 10 méternél előbbre nem láttam a fehér köd miatt. A ruháim, felszerelésem is elázott és sajnos nem volt lehetőségem őket aznap megszárítani, de szerencsére otthonról a legjobb hálózsákomat hoztam el. A komfort limit értéke a nedvesség által 15 fokot csökkent, de még ez sem érte el a kinti hőmérsékletet, nem fáztam az éjjel.
A GR131 túraút 100 km-nek teljesítése után, La Lagúnában elmentem egy étterembe, hogy feltöltsem a lemerült energiaraktáraimat, a helyi ételek közül a mojo picon szószos grillezett halat kóstoltam meg. A szupermarketben is feltankoltam 3 napra való étellel, itallal . A boltban próbáltam minden alkalommal a helyi árukat kipróbálni. Az étkezéseim nagy része egzotikus gyümölcsökből, helyi sajtokból, sonkából, lekvárból és kenyérből álltak. Párszor elmentem étterembe is , ahol a spanyol konyha remekeit és tenerifei borokat kóstoltam végig.
Az utam következő etapjában észak felé tovább haladva az Anaga hegységbe mentem. Nekem ez a terület tetszett a legjobban. Bár a hegyek magassága nem haladta meg az 1000 métert, de mivel közvetlenül a tengerből nyúltak az ég felé, óriásoknak tűntek, a mély szurdokokkal együtt amik felszabdalták a csipkézett hegyvonulatokat. A sziget ezen része volt a legzöldebb, itt voltak a legsűrűbbek a „dzsungelek”. A fájó lábam és a nehéz terep miatt nagyon lassan haladtam, de mindig volt valami nézni való látványosság , így sosem unatkoztam. A kis falvakat és pár turistás helyett leszámítva, nagyon kihalt volt ez a környék. Az eldugott utakon haladva csak pár másik vándorral és kecskével találkoztam. Hasonlóan nézett ki a délebbre fekvő Teno hegység Masca falvával ahol a következő 2 napot töltöttem.
Eső utáni szivárvány
Esti fények az egyik hegyi faluban
Séta a partvonal mentén az Anaga hegységben, Taganana közelében
Roques de Anaga
Mirador Cabezo del Tejo
Mirador Cruz del Carmen naplementében
Tenerifén nagyon sok a turista, de bizonyos gócpontokat leszámítva ( strand, városok) , sok a kihalt terület ahova a helyi lakosokon, sportolni vágyó természetbe járó embereken kívül nincs senki, emiatt mindig könnyen tudtam olyan helyeket találni ahol az éjszakát tölthettem. Igen, szokás szerint most is kint aludtam a csillagos ég alatt. Minden nap végignéztem a naplementét és a napfelkeltét, ami különösen a végtelennek tűnő és a horizonttal egybeolvadó óceán fölött gyönyörű. A karácsonykor frissen megvásárolt bivakzsákomat, most először próbáltam ki élesben, ami nagyon jól szerepelt a vízállóság , lélegzőség és tartósság szempontjából is. Az utolsó napon, viszont meggyűlt a bajom egy kisegérrel , ami a büdös (és nagyon-nagyon finom) sajtomat kiszagolva berágta magát a „ sátramba” . Rövid ijedtség és meglepettség után kiszálltam a zsákomból és azt kifordítva kiráztam belőle a kis rágcsálót, eldobtam neki egy kis sajtdarabot , a lyukat pedig beragasztottam a sátorjavító készletemmel. Jobb mint újkorában.
Sziget déli része: Masca
A virágokra, kaktuszfügére jöttek a darazsak: az egyikük berepült a pólóm alá, csapdába esett, a menekülése közeben megcsípte a hátamat, ami másnapra feldagadt
Naplemente: a távolban La Gomera szigete
Tenerife egyik ingyenes kempingező helye a sok közül: az estéimet ebben a bivakzsákban töltöttem el
A szigeten töltött 11 napomból az utolsó hármat strandolásra szántam. A sziget melegebb déli részén Los Gigantes és Los Cristianos homokos partjain sütettem a hasamat, időnként pedig bementem az óceánba fürödni. Jó volt lehűteni a testemet a hideg vízben , de 15 percnél sose tudtam bent maradni, mert a testem elkezdett lefagyni. Szó szerint. A végtagjaim elkezdtek lezsibbadni, ilyenkor kijöttem a vízből, felmelegedtem, majd ismét visszamentem. És ezt ismételtem egész nap. Az utolsó előtti napomon ellátogattam egy ottani aquaparkba, ami a világ legjobbjainak egyike. A Siam parkban a legnagyobb látványosságok a csúszdák, ahol a teljesen függőleges, szupergyorstól kezdve , halakkal teli akváriumon átmenő, ultrahosszú , ultrakanyargós csúszdákig minden fajta megtalálható. A parkban főszezonban nagyon sok látogató szokott lenni és hosszú sorban állások várnak az odalátogatókra. De amikor én mentem szinte senki sem volt. Több volt az ott dolgozó ,mint a látogató. Ami problémát jelentett számomra, mert voltak olyan csúszdák ahol négy fős csoportok csúszhattak csak le. Emiatt minden alkalommal ha ilyen helyeken akartam csúszni, nekem kellett emberek után vadásznom. De az egyfős csúszdáknál a kevés ember miatt, kettőnél többen sosem álltak előttem. Reggel nyitás után kicsivel érkeztem és sok csúszdánál én lehettem a legelső aki lement rajta pl. a függőleges csúszdán egymás után min 10-szer lecsúsztam közben senki más nem jött oda , csak páran nézték ahogy lecsúszok és kérdezgettek milyen volt, de vízimentőkkel sikerült összehaverkodnom ennél és még sok másik csúszdánál.
Los Gigantes melletti fürdőzőhely
A rövid utazásom sajnos hamar véget ért, január 28-án este a bécsi reptérre érkeztem meg, a családom kijött értem, aznap már a saját ágyamban aludtam.
Kergezerge 
Hozzászólás